Alkotásaim Erdélyből

Volt szerencsém eltölteni két hetet a Gyergyószárhegyi művésztelepen, ezek a munkáim lettek végül kiállítva (:

A gyergyószárhegyi művésztelepen töltött két hetem alatt új tapasztalatokra és élményekre tettem szert. Hatással volt rám a helyi táj szépsége, a fák, az épületek, ezekből merítettem ihletet egyes festményeim elkészítésekor. A hegyekben tett kirándulásaink alkalmával volt lehetőségem alaposan megfigyelni a helyi táj növényzetét, kedvelt motívumom volt a fenyőfa ábrázolása. Meglátogattunk több kiállítást is, például megnéztük Karácsony János festőművész alkotásait, amik motiváltak az alkotásban. Többféle technikát is alkalmaztam, akril festéket, aquarellt, tust és tollal is rajzoltam.

Az aquarellel festett képeim témája az ember, a születés. Ahogyan körülöttünk a fagyos tél átváltott a tavaszba, azt szerettem volna ezzel visszaadni. A tavasz az élet, az ébredés időszaka, ezért foglalkoztam a születés pillanatának ábrázolásával. Szerettem volna a maga naturalitásában ábrázolni az ember születését, amelyet csodának nevezhetünk. A vízből kiemelkedő női alakot ábrázoló képnek az 'ébredés' címet adnám, ami szintén a megújulás témámhoz kapcsolódik, egy másik oldalról megközelítve azt. Az akrillal való festés számomra újdonság volt, ezért azzal vegyes témákban festettem, nem akartam ragaszkodni a hely szelleméhez. A város látképe és a tájkép pálmákkal a színek és ecsetkezelés gyakorlása végett készült. A fenyőfás képemet a hegyoldalra kiülve készítettem, érzékeltetni szerettem volna a téli fagyos időjárást a kép színeivel. Számos egyéb vázlatot is készítettem azokon a helyszíneken ahol megfordultunk, új szemszögekből figyelhettem meg azt amire korábban nem volt alkalmam. A többiekkel való együttműködés során új módszerekkel, nézőpontokkal találkozhattam és bővíthettem a tudásomat.