Miért felemás a macskám szeme

A cicám jobb szeme kék, a másik zöld, itt a magyarázat.

Rengetegen kérdezitek, hogy mi történt a macskám szemével. Biztosíthatok róla mindenkit, hogy semmi baja nincs, teljesen egészséges.

 

A heterokrómia egy szemet érintő elváltozás, melynek jellemzője a különböző színű írisz ugyanazon egyed esetében. Az embernél és az állatoknál is előforduló jelenség legtöbb esetben örökletes, de betegség vagy sérülés eredményeképp is megjelenhet.

 

 

A ritkának számító mutációnak több fajtája létezik. Teljes heterokrómia esetén az egyik írisz színe a másikétól különbözik. A részleges heterokrómia jellemzője, hogy az írisz egy részének színe eltér annak más részeitől, tehát egy szemben jelennek meg az eltérő színek.

A centrális heterokrómia esetében a két szín egyazon íriszen belül jelentkezik. A szem valódi színének ebben az esetben a külső szín számít.

 

Az esetek többségében örökletes, de genetikai mozaicizmus vagy kimérizmus is okozhatja. Ugyanakkor betegség és olyan sérülések is okozhatják, mint bevérzés, idegen test jelenléte, glaukóma vagy a kezelésére használatos gyógyszerek, a szemet érintő gyulladások, neurofibromatózis vagy Waardenburg-szindróma.

Az enyémnek örökletes heterokrómiája van. Előfordul hogy fél fülükre süketek vagy gyengén hallanak az ilyen állatok, de az én cicám tökéletesen hall szerencsére.

 

Forrás: https://hu.wikipedia.org/

Top 5 kedvenc Ghibli filmem

Filmajánló - Ha egy jó programot keresel az estédre

A Studio Ghibli, Inc. egy 1985-ben alapított japán animációs és filmstúdió. A vállalat logóján Totoro látható, Mijazaki Hayao Totoro - A varázserdő titka című filmjéből. Számos Studio Ghibli készítésű anime elnyerte az Animage Anime Grand Prix díját és van Oscar-díj nyertes filmjük is. Hatalmas sajnálatomra 2014. augusztus 3-án a stúdió bejelentette, hogy egy időre leállnak a gyártással Mijazaki Hajao nyugdíjba vonulása miatt.

 

Szeretném nektek röviden bemutatni az 5 kedvenc Ghibli filmemet, mert számomra hatalmas élményt nyújtottak. Sírtam és nevettem rajtuk rengeteget, egyszer érdemes megnéznie őket mindenkinek.

 

1. A vándorló palota

 

Sophie egy kis kalapboltban dolgozik. Egy alkalommal katonákkal találkozik szembe, akik mindenáron meg akarják őt hívni. Egy szőke fiú megmenti tőlük, de rögtön újabb bajba kerülnek. Különös alakok veszik üldözőbe őket. A fiú felrepíti őket a levegőbe, így megmenekülnek. Majd elbúcsúzik és eltűnik a tömegben. Később, miután Sophie bezárta üzletét, különös vevő érkezik. Nem más ő, mint Átokfölde Boszorkánya, aki átkot bocsát a fiatal lányra. Öregasszonnyá változtatja, és tudtán kívül egy Howlnak szóló üzenetet csempész a zsebébe.

Sophie elindul, hogy találjon valakit, aki meg tudja törni az átkot. Útközben egy megbűvölt madárijesztő szegődik társául. Végül eljut Howl vándorló kastélyához, és be is megy. Reggel egy kisfiú tűnik fel, Howl mester tanítványa, majd maga Howl is megjelenik. Aki nem más, mint a korábban már feltűnt szőke varázsló. Sophie látva a varázsló rendetlen otthonát úgy dönt, hogy mostantól ő lesz a takarítónő. A fura csapat így újabb taggal bővül. Még a varázslattal bebörtönzött tűzszellem, Calucifer is elfogadja az öregasszony testébe kényszerített lányt.

Rengeteg dolog történik időközben, kitör a háború is, melyben Howlnak is részt kellene vennie. Ő viszont túl sokat használva a mágiát vészesen közel sodródott a démonná váláshoz. Egyedül Sophie tudja őt megmenteni, aki addigra már beleszeret a fiúba.

Vajon Howl megmenekül-e? És Sophie képes-e megtörni az átkot, mellyel sújtották?

Fantasztikus történet, fantasztikus látványvilág, elképesztően kidolgozott karakterek, nem várt fordulatok, szerelem. Miyazaki Hayao új animéje eddigi műveinek betetőzése. Egy csodás mese, ahol a szerelem ereje győzedelmeskedik, ahol a jó győz, ahol az elátkozott herceg egy csóknak köszönhetően ismét emberré válik, ahol a repülők szárnycsapásokkal repülnek, ahol a mágia mindennapos, ahol az ajtók több városba is nyílhatnak, ahol kastélyok sétálnak saját lábukon. Bűn nem megnézni!

 

2. Chihiro Szellemországban

Chihiro egy tizenéves önfejű kislány, akinek kedvét szegte az, hogy szüleivel másik városba költöznek. Autójukkal épp új otthonuk felé tartanak, de eltévesztik a házhoz vezető utat, és egy üzemen kívüli vidámparkban találják magukat. A kislánynak kezdetektől rossz érzése van a hellyel kapcsolatban, ezért visszafordulna, de szülei e helyett inkább a kíváncsiságukat és az orrukat követik. Rátalálnak egy kifőzdére, ahol – bár a vendéglátóknak színét sem látni – mohón habzsolni kezdik a finomságokat. Azonban ezek az ételek a szellemvilág isteneinek készültek, akik sötétedés után jelennek meg a vidámparkban, hogy az ott üzemelő fürdőházban pihentessék meg fáradt tagjaikat. Chihiro szülei a sötétedés eljöttével disznóvá változnak, a rémült kislányt azonban pártfogásába veszi Haku, a varázslótanonc.

Ez a titokzatos fiú Yubabát szolgálja, a szellemvilág boszorkányát, aki ha rátalálna Chihiróra, őt is disznóvá, vagy akár szénné változtatná. Egyetlen esélye, ha munkát vállal a fürdőházban, és hasznossá teszi magát. Első próbálkozása a kazánházban kudarcot vall, ezért magát Yubabát kell megkeresnie kérésével. Bár sikerül meggyőznie a boszorkányt, Yubaba azonban elveszi a kislány valódi nevét. Aki pedig elveszti a nevét, többé nem térhet haza.

Haku mégis reményt önt Chihiroba, aki új barátokra lel, és alaposan felforgatja a fürdőház életét. De eközben megment egy folyamistent, rendet tesz a boszorkányok párharcában, és otthont talál egy „arcnélkülinek”. Mindeközben jellemfejlődésen megy keresztül, önálló, odaadó személy válik belőle, aki mindent megtesz, hogy segítsen szülein és a titokzatos fiún, akihez romantikus érzések kötik.

A filmet látványos, aprólékosan kidolgozott képi világ és következetes történetvezetés jellemzi. A Ghibli Stúdió gondozásában készült 2001-ben, Miyazaki Hayao rendezésében és forgatókönyve alapján. A méltán híres alkotó nevéhez olyan művek kapcsolódnak, mint A vadon hercegnője, a Nauszika – A szél harcosai, a Kiki – A boszorkányfutár vagy a Laputa – Az égi palota stb. A Chihiro Szellemországban 2002-ben elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve díját, 2003-ban Oscar-díjat kapott a Legjobb animációs film kategóriában.

 

3. Laputa - Az égi palota

 

 

Sheeta, egy kislány, aki sajnos igen hamar szülők nélkül maradt. A kezdő képsorokban láthatjuk, hogy egy léghajón tartják fogva. Ám nem sokáig marad ott. Egy kalózbanda, a Dora-klán támad rájuk. Ők is a lányt, pontosabban a nyakában függő "lebegő követ" akarják megszerezni. Sheeta azonban menekülés közben leesik a hajóról.

Pazu, egy szintén árva kisfiú. Keményen dolgozik a megélhetésért. Éppen vacsorát visz főnökének, mikor meglátja az égből alászálló lányt. Meg is lepődik rajta, hiszen Sheeta lebegve ér földet. Hazaviszi a lányt és segít neki. Másnap, mikor Sheeta felébred, elmeséli, hogy mi is történt vele. De nem marad sok idejük beszélgetni, mert nemsokára megjelenik a kalózbanda. Menekülőre fogják, ám hamarosan a katonaság is a nyomukba ered. Rejtőzködés közben derül ki, hogy a Sheeta nyakában lógó kő egy bizonyos "lebegő" kő. Ezt a furcsa ásványt Laputához, a lebegő szigethez kötik a történetek.

Laputa létezéséről megoszlanak a vélemények. Pazu apja egy léghajóról egyszer lefényképezte a hatalmas, lebegő építményt, de nem sokan hittek neki. A fiú pedig arra tette fel az életét, hogy bebizonyítsa, apja nem hazudott, Laputa valóban létezik.

Hiába bújtak el üldözőik elől, nem telik bele sok időbe, s már elkapták őket. Egy bizonyos férfi, Muska, a kormány embere, segíti a katonaság munkáját. Ők is lázasan keresik Laputát. Ez a bizonyos férfi pedig meglepően sokat tud róla. Megzsarolja a lányt. Sheeta segít neki, cserébe Pazut elengedik. A fiú először azt hiszi, a lány becsapta őt és sértődötten távozik a katonai bázisról, majd mikor a Dora-klán feje, "Mama" rádöbbenti az igazságra, együtt indulnak a lány megmentésére. Viszonylag nagy kavarodással, de sikerül végrehajtani a szöktetést. Innen már egyenes a cél, irány Laputa.

Többet nem árulok el, de szerintem érdemes megnézni. A grafikán látszik, hogy viszonylag régi anime, de ettől még semmit sem veszít az értékéből.

A film arra tanít, hogy senki sem uralkodhat mások felett. Az ember mindig hatalom után vágyik. Ha sikerül is az áhított erő megszerzése, közel sem biztos, hogy boldoggá is teszi. Laputa népének megvolt mindene: hatalom, gazdagság, jólét. De mindez mégis kevésnek tűnt. Nem tudtak örökösen a felhők közt élni, vágytak a föld után. Így történhetett meg, hogy elhagyták ezt a paradicsomot. A túlzott erő sosem jó célokra használtatik fel. Sőt, mindinkább vonzza a romlott embereket.

Sheeta és Pazu képviselik a jóságot, a tisztaságot a történeten. Átlátják azt, amit a hataloméhes emberek nem, és megteszik a kellő lépéseket annak érdekében, hogy a világ békéje fennmaradhasson.

4. A vadon hercegnője

 

A szellemek erdejét védelmező óriás vaddisznót meglövik. A testébe fúródott lövedék egészen a csontjáig hatol, haragot és gyűlöletet hozva szívébe, így átokistenné válik. Őrjöngve tör át az erdőn, hogy embert ölhessen, így jut el Ashitaka falujába. A fiú kiáll ellene és megállítja. Azonban csata közben az átokisten megfertőzi, így életének hamar és nagy fájdalmak között lesz vége.

Hogy gyógymódot találjon, elindul a szellemek erdejébe, hogy az Erdőistent megkérje, gyógyítsa meg. El is jut oda, de nem ő az első ember a vidéken. Hatalmas vaskohó épült egy tó partjára, aminek működtetéséhez szükséges fát a szellemek erdejéből vágják. Az itteni emberek így állandó háborúban élnek az erdőt védelmező istenekkel. Elsősorban Moro, az óriás fehérfarkas és családja jelent veszélyt rájuk. Moro fogadott lánya San, az emberlány, akit Szellemhercegnő néven ismernek a telepesek.

Miután Ashitaka megment pár embert és visszaviszi őket a kohó köré épült faluba, a helyiek örömmel fogadják őt. A Szellemhercegnő viszont pont ezt az estét választja arra, hogy megölje a telepesek vezetőjét. Ashitaka beavatkozik a párviadalba, ezzel megmenti San életét. Viszont súlyosan megsérül, és csak az Erdőisten tudja megmenteni az életét, amit meg is tesz, de a fertőzést nem gyógyítja meg.

A viszály fokozódik az emberek és istenek között. Végül Kodo, a vaddisznók vezére csatára vezeti népét az emberek ellen. Ahogy mondja, az erdő istenei minden nemzedékkel egyre kisebbek lesznek, és ha ez folytatódik, akkor az emberek idővel a húsukért vadásszák majd őket. Eközben egy csapat vadász Jo Go vezetésével megpróbálja megölni magát az Erdőistent.

Ashitaka a két tábor közé szorul, de amennyire tőle telik, megpróbálja a békét visszaállítani. A csata azonban elkerülhetetlen.

 

5. Szél támad

 

A Szél támad egy fikciókkal átszőtt életrajzi film Horikosi Dzsiró (1903–1982) japán repülőgép-tervezőről, többek között a híres Mitsubishi A6M Zero második világháborús vadászgép megalkotójáról. A film Mijazaki azonos című mangájának feldolgozása, amely kis mértékben Hori Tacuo 1937-es mangáján alapul. Ez Mijazaki utolsó filmje, amelyet 2013 szeptemberi visszavonulása előtt rendezett.

A Szél támad volt 2013-ban a legnagyobb bevételt hozó film Japánban, a kritikusok elismerően írtak róla. Több díjra is jelölték, mint a Oscar-díj a legjobb animációs filmnek, a Golden Globe-díj a legjobb idegen nyelvű filmnek, vagy a Japan Academy Prize az év animációjának.

 

forrás: http://animeaddicts.hu

Október zenéi

Szokásos zenés bejegyzés azokból amik leginkább elnyerték a tetszésemet ebben a hónapban. (:

 

1. Modestep & Funtcase - Damien

 

 

 

2. Fox Stevenson & Curbi - Hoohah (Official Music Video)

 

 

 

3. Teddy Killerz - Heavy Cruiser (RAMsterdam 2015)

 

 

 

 

 

4. Travi$ Scott ft. Young Thug - Skyfall (RL Grime & Salva Remix)

 

 

 

 

 

5. Robin Schulz - Sugar (feat. Francesco Yates)

 

 

 

 

6. Wizard - Scary

 

 

 

7. Delta Heavy - Tremors

 

 

 

8. Bangerz - Sauce

 

 

 

9. Major Lazer - Jet Blue Jet (Tropkillaz Remix)

 

 

 

10. Bolier & Natalie Peris - Forever And A Day